';
Preloader logo

Fintech és pillecukor? – csapatdinamika workshop

Hogy került egy asztalra a mesterséges intelligencia a spagettivel, a pillecukorral és az újságpapírral?

Az ELTE EIT Digital két éves angol nyelvű mesterképzésének két hetes nyári egyetemi képzése zajlik éppen Fintech témakörben. Az intenzív program célja, hogy a nemzetközi környezetből érkezett hallgatók elsajátítsák, miként tudnak a technológia ismereteikből üzleti sikert kovácsolni. A két hét alatt látogatásokat tesznek komoly háttérrel rendelkező tech vállalatoknál, nagyérdemű előadóktól hallgatnak valós esetekről prezentációkat és közben maguk is csoportokban dolgozva haladnak saját startup vállalkozásuk felépítéséhez. A kettős diplomát adó képzésről bővebben ITT olvashattok.

EIT Digital Master

Nyári Egyetem

ELTE 2022

No és mi helye van egy ilyen technikai vívmányoktól hemzsegő, digitális megoldásokkal operáló, bitcoin-okkal és blockchain-ekkel tarkított magasszintű szellemi műhelyben a pillecukornak, a spagettinek, vagy éppen az újságpapírnak? A nem odaillő eszközök pódiumon való feltűnésekor megjelent az „absolute error” a hallgatóság arcán. Aztán ahogy percek alatt megfigyelhetően szépen feloldódtak, nagy örömömre szolgált, hogy a tanulás jegyében egy fantasztikus délutánt tölthettem el a szuperlelkes informatikus hallgatók és a fentebb említett hozzávalók társaságában.

A cybervilágból pár órára kiszakadva kézzelfogható, manuális közös munkára ösztönöztem a már egy hete együttműködő csapatokat, hogy megnézzük, miként működik a kooperáció köztük, milyen a csapatkohézió és vajon mi történik, ha hirtelen változás lép fel az előre megtervezetthez képest. Inspiráló volt látni azt a hatalmas lelkesedést, amellyel a csapatok belevetették magukat a kihívásba, ahol egy tornyot kellett felépíteniük fázisokban, megadott szempontrendszer alapján. Szimulálva ezzel egy élethű üzleti környezetet piaci változókkal, gazdasági kihívásokkal, személyügyi változásokkal, nem várt eseményekkel.

A játékos keretek között zajló munka remekül megmutatta a csapatdinamikát, rávilágított azokra a helyzetekre, melyek kihívás elé állították a résztvevőket. Ez pedig többségében a változás volt és annak hozadékai, az ehhez való hozzáállás. Mintázva ezzel azt, hogy amikor sérül a biztonságunk, a komfort érzetünk, könnyen elbizonytalanodunk, hirtelen nem találjuk a kiutat, nem látjuk meg a lehetőséget a helyzetben. Carol Dweck amerikai pszichológus rögzült és rugalmas gondolkodásmódját behozva beszélgettünk arról, mi vezet sikerre egy embert, egy csapatot nem várt körülmények között. Mit lehet máshogy tenni, hogyan lehet épülni egy ilyen helyzetből és felhasználni azt saját fejlődésünkre.

A közös kihívás megerősítette a résztvevőket abban, hogy a rugalmas hozzáállás kulcsfontosságú a fejlődés érdekében és a hibák, kudarcok előrevisznek, nem pedig megbéklyóznak. A mesterséges intelligenciától és a digitális világtól távol, a megszokottól teljesen eltérő módon, szórakoztató keretek között volt alkalmuk a hallgatóknak megízlelni azt, hogy mitől lesz erős és ütőképes egy csapat, mi az, amit egyénként hozzá tudunk tenni ehhez.

Szükséges-e és ha igen, miként célszerű felkészülni a nem várt helyzetekre, mit lehet tenni a tervezési szakaszban, ami támogatja a sikeres végeredményt változó környezetben is?

Ahogy Muhammad Ali, olimpiai és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó mondja: „Nincs azzal semmi baj, ha az embert a szorítóban vagy azon kívül padlóra küldik. A baj akkor kezdődik, ha ott is marad.”

ImageImageImageImageImage
Kata nagyon gyakorlatorientált. A barátja bármilyen eszköz. Anélkül, hogy ő mondta volna el a megoldást, velem mondatta ki a dolgokat. Lehozza a problémát a földre, ezáltal nem megoldhatatlan már, lehet vele dolgozni és Kata tud vele erősíteni. Az eszközök használatával, mint egy „médium” közelebb hozza a helyzetet és ezáltal a megoldást.
Kati
Beszélgetéseinkből Katával egyértelműen érződött, hogy már régóta foglalkozik, kommunikál emberekkel. Benne van a „power”. Rádiós, búgó hangját mindig lehet érteni, hogy mit akar mondani. Arányosan, szépen ír. Aki szépen ír, annak a fejében is rend van.
Gábor
mérnök
Felnézek Katára a határozottsága miatt, céltudatos, tudja, mit akar. Azt érzem, hogy megvan vele a biztonság, meg tudok nyílni neki.
Zsuzsi
édesanya és vállalkozó
Mikor Katával beszélgettünk olyan volt, mint egy laza, kötetlen diskurzus, aztán hirtelen kérdez egy olyat, amitől megáll a levegő és ami tényleg nagyon releváns és elgondolkodtató. Megdöbbentő volt számomra, hogy mennyire beleérezte magát a helyzetembe és ráérzett azokra a kritikus/fontos pontokra, amin muszáj volt elgondolkodnom.
Böbe
gyógyszeripari munkatárs
Imádom Kata hírolvasó hangját. Nagyon határozottnak tartom, aki mellett biztonságban érzem magam.
Rebeka
lovas edző

Lépj velem kapcsolatba!

Workshopra jelentkeznél? Esetleg a coaching érdekel? Vagy egyéb kérdésed lenne? Fordulj hozzám bizalommal az alábbi kapcsolati űrlap segítségével!

Image
Dömötör Kata
  • katalin.domotor@vivida.hu
  • +36 70 679 5599
Recommend
Megosztás
Tagged in
Leave a reply